Magasra nőtt törpe: Dakar-csomagot kapott az új Suzuki Jimny
Az új Jimny terepjáró képességei már alaphelyzetben sem rosszak, de most sikerült egy kicsit még tovább javítani rajtuk.
Az új Jimny terepjáró képességei már alaphelyzetben sem rosszak, de most sikerült egy kicsit még tovább javítani rajtuk.
Bohókás formája miatt nehéz komolyan venni ezt az apró négykerekűt, pedig olyan terepjáró képességekkel rendelkezik, amelyekről sok nála nagyobb rivális legfeljebb csak álmodozhat. Végre egy olyan autó, amelyről elmondhatjuk: karakteres.
Mutatjuk, hogy hogyan mutat egymás mellett a japánok apró, és a németek gigantikus terepjárója. A forma nagyon hasonló, minden más azonban szögegyenesen eltérő. Szavazzon, melyik kellene jobban!
A japán gyártó újdonsága ugyan nagyon is divatos, mégsem divatterepjáró, hanem sokkal inkább egy igazi terepjáró.
Sok lúd disznót győz alapon néhány apró japán terepjáró már elég a nagy német rivális legyőzéséhez.
A Jimny karaktere a külcsínjén megejtett beavatkozásnak köszönhetően teljesen megváltozott.
Néhány hetet még várnunk kell az új Jimny hazai felbukkanására, addig is azonban itt egy remek új változat belőle.
Ez a két terepjáró alapvetően nagyon más kategóriában versenyez, külcsín fronton viszont igen komoly a hasonlóság.
Ezúttal a hamarosan a hazai kereskedésekbe is megérkező Jimnyt vették kezelésbe a tuninggal foglalkozó szakemberek.
Az új generációs Jimny olyan csomagot kapott, melynek köszönhetően a külcsínje a G-osztályra hajaz.
Most már tényleg nem kell sokat várnunk a több évtizedes múltra visszatekintő apróság új generációs kiadásának a hivatalos leleplezésére.
Íme a bizonyíték arra, hogy egy havas hegyen felfele menet nem minden a nagy teljesítmény.
Egyre közelebb a több évtizedes múltra visszatekintő apróság újgenerációs kiadásának a hivatalos leleplezése.
A japán gyártó a jelek szerint nem kíván túl sokáig várni a modell első ráncfelvarrásával.
Íme a bizonyíték arra, hogy a japán gyártó hamarosan megújítja népszerű apró terepjáróját.
A japánok aprócska terepjárója a manapság divatos szabadidő-autókkal ellentétben tényleg jól érzi magát terepen. Hihetetlen, de 17 év alatt mindössze két komolyabb ráncfelvarráson esett át, akkor is úgy, hogy a műszaki alapokhoz nem is nyúltak. Adja magát a kérdés, vajon mire képes 2015-ben egy olyan autó, amit az előző évezredben mutattak be?
A hétfői napon a sajtó számára tartott rendezvényekkel kezdődik a Genfi Autószalon, addig már csak pár óra van a szivárogtatásra.